Én és Speedfitness VII. rész

2013.01.24 19:01

   Sziasztok! Gondolom sejtitek, ha itt megjelenik valami akkor edzésem volt. Jól tudjátok, így történt, ma újra edzés volt. Mivel ma nem történt semmi olyan említésre méltó ezért szerintem ma elég rövid leszek.

   A múlt edzés után annyi történt, hogy kicsit itthon is rádolgoztam az izmokra. Nagyjából úgy csináltam ahogy edzéseken is szoktuk, csak most stimulálás nélkül, és 2x10 sorozatot csináltam. Meg is lett az eredménye, mert így lett izomlázam. De már semmi gond.

   Na szóval a mai edzés. Ami sorrendben már a hetedik. Felvettem a kis feszülős edző ruhám, ami továbbra sem tetszik. Majd Tisi rám adta a pántokat és a mellényt. Ma a vádlimra került a sor, arra is erősítettem. Ezek után meg beállítottuk a gépen az erősséget, és elkezdtük az edzést.

   Ami lényegében nem változott, attól amit eddig is elmeséltem. Először állva, lábemelgetés, lábkörzés, stb… hol a jobb lábbal, hol a ballal. Rájöttem ma valamire. Amíg én szenvedek és izzadok a feladatok végzése közben, addig Tisi, emeli a gépen az erősséget. Amit mondjuk nem bánok, ha lesz eredménye. Na de vissza az edzésre.

   Mikor ezzel végeztem, jött hogy háttal a gépnek, és enyhén behajlított lábbal. Ahogy a képen is látni. Először csak így tartani magamat, utána pedig kitolni magam belőle. Ez a rész ami a legnehezebb a részemről, és itt szoktam a legjobban elfáradni. De mivel úgy látszik van akaraterőm, így végig csináltam eddig is, és ez után is végig fogom.

   Ezzel végezve, jöttek az ülő feladatok és zsámoly. Csak most nem volt gumiszalag, helyette labdát fogtam a kezembe, ami kellett is, annyira összehúzta az izmaim az áram. Itt először a bokám kellett hol lefelé, hol felfelé emelnem. Hogy így is dolgozzon a vádli, ami dolgozott is. Mert egyre több helyen érzem a lábaimban, hogy húzza össze az áram az izmokat. Ezek szerint már valamit értünk akkor el.

   Végére még végeztünk, végeztem pár gyakorlatot a felső test és a karok erősítésére. Mire lejár a 3 hónap tiszta izom leszek, nem lehet majd megismerni :) Az edzés végén meg a jól megérdemelt relaxáció következett.

   Ennyi volt a mai edzés. Ami szintén kellemes fáradtsággal ért véget. Izomláz még nincs, de nem is lesz. Most óvatosabban dolgozok rá itthon.  És végül küldök egy linket, nézzétek és olvassátok el. Hogy a speedfitnesz nem csak alakformálásról, meg fogyókúráról szól. Továbbra is mindenkinek ajánlom. cinemafitness.hu/modszerunk/rehabilitacio/

   Folytatás jövő héten...

Blog

Én és a Speedfitnesz XIV. rész

2013.02.18 21:07
   Sziasztok és szép estét mindenkinek! Mai bejelentkezésem olvashatjátok, mivel ma újra edzés volt. Ez volt most ha jól számoltam a 14. Még kimondani is sok, nem hogy ott szenvedni. De kitartóan csinálom, így nem fogtok az írásaimtól megszabadulni.    Tehát a mai edzés is...

Én és a Speedfitness XIII. rész

2013.02.15 21:52
     Jó estét kívánok mindenkinek! Ma megvolt a 13. edzésem is, amivel levezettem a hetemet. Ami annyira nem volt veszélyes, de olyan jól hangzik. Mert egy kis mozgás meg mindenkinek kell, ami felfrissít a megszokott monotonitásból.    Na szóval, a mai edzés. Most így...

Én és a Speedfitness XII. rész Egy kis félidői elszámolással

2013.02.12 20:56
     Üdvözletem mindenkinek! Hát elérkeztem a félidőhöz a fitnesz edzéssel, ma megvolt a 12. edzés is. Így felénél szerintem érdemes lesz majd egy kis számot tevést végezni, hogy mi is volt eddig és elértünk-e valamit. Ezt majd a blogom végén megteszem, most elsősorban azért még az...

Én és a Speedfitness XI. rész

2013.02.06 21:39
     Szép estét kívánok mindenkinek! Ma meg volt a 11. edzésem is, lassan fél távnál vagyok. Mivel említettem, hogy a hétfői edzés után éreztem aznap egy kis izomlázat, az szerencsére másnapra már elmúlt. De szerencsére nem volt veszélyes az sem.    A mai edzésen, mint...

Én és a Speedfitness X. rész

2013.02.04 21:17
     Sziasztok! Talán sejtitek már hogy miért jelentkezem újra. Meg volt a mai edzésem, amivel ha úgy vesszük jubilálok, ez volt a tízedik alkalom. Aki ismer szerintem nem gondolta volna, hogy eljutok eddig. Ezek szerint van kitartásom, és elég sokan szorítanak értem, valamint...

Én és a Speedfitness IX. rész

2013.02.01 20:50
     Sziasztok! Új hónap, új nap, új remények, valamint újabb edzés. Majd nem elfelejtettem leírni a mai nap eseményeit. Meglátszik öregszem. Ma a kilencedik edzésen vagyok túl szerencsésen.    Mivel a mai nap annyira nem volt esemény dús, lehet hamar végzek. Nem csináltunk...

Én és a Speedfitness VIII. rész

2013.01.29 21:03
     Sziasztok Mindenkinek! Új hét, új edzés… Már vártam, mert öt napja nem voltam edzésen. Ki hitte volna hogy várni fogom azt, hogy edzésre mehessek. Hosszú volt ez a pár nap, de végre ma megint mehettem. Lelkesedésem valamint a kitartásom még mindig meg van. Maradjon meg továbbra...

Én és Speedfitness VII. rész

2013.01.24 19:01
   Sziasztok! Gondolom sejtitek, ha itt megjelenik valami akkor edzésem volt. Jól tudjátok, így történt, ma újra edzés volt. Mivel ma nem történt semmi olyan említésre méltó ezért szerintem ma elég rövid leszek.    A múlt edzés után annyi történt, hogy kicsit itthon is...

Én és a Speedfitness VI. rész

2013.01.21 19:23
     Szia Mindenki! Újabb edzés, újabb blog, remélem nem unjátok. Ezzel már fél tucatnál járok, ez másnak lehet hogy nem sok, de nekem már haladás. Őszintén be kell hogy valljam,nagyon élvezem. Pedig edzés végére mindig elfáradok, de nagyon jó.    Az ötödik edzés után is...

Én és a Speedfitness V. rész

2013.01.17 18:33
     Sziasztok Mindenkinek! Ha az idő nem is olyan, mint amilyennek én szeretném, semmi sem tántoríthatott el a mai edzéstől. Tehát megvolt az 5. alkalom is.    Az előző edzés után sem éreztem szerencsére izomlázat. Csak annyit éreztem, hogy megfelelően elfáradtam, meg...
<< 1 | 2 | 3 >>