Én és a Speedfitness XX. rész

2013.03.11 20:16

 

   Jó estét kívánok mindenkinek! Ma ha úgy vesszük, jubileum van, megvolt a 20. edzésem is. Akárhogy is nézem és számolom a dolgokat, ez már nem kevés. De szerencsére van kitartásom, és akaraterőm, ezért folytatom és csinálom. Helyesbítek csináljuk, mert Tisi is kell hozzá, ha ő nem lenne szerintem én sem csinálnám. Meg van pár ember, akik állandóan érdeklődnek és bíztatnak a folytatáshoz, természetesen miattuk is folytatom.

   A mai edzést nem 100%-os állapotban tudtam végezni, egy kis vírusos megbetegedésem volt, van. Azért így is megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból. Ma a combomon volt kettő pánt, és kezdésként már elég magasan volt az áramerősség. Ezt mondjuk én állítattam így be, de így lesz eredménye az edzéseknek. Ezek után kezdtem el a mai edzést.

   Először a gépnek háttal végeztem a gyakorlatokat, elsőként csak tartanom kellett magam, majd pedig rugóznom kellett. Mindegyikből 5-ös sorozat, csak hogy bemelegítsek. Majd géppel szemben végeztem a feladatokat, helyben járás magas térd emelésben, utána pedig magas sarok emelés következett. Ezután hátra felé kellett tartanom a lábam, és úgy kellett jobbra-balra mozgatnom. Majd pedig felfelé emelgetni kellett, természetesen ezeket a feladatokat mind a kettő lábbal külön-külön csináltam.

   Ezeket megint térdemelés volt a feladat, de most nem helyben járásban. Majd ugyan így térdemelés, de oldalra tartva a lábamat. A következő feladat az volt, hogy oldalra kellett emelgetnem de most enyhén behajlított lábbal, majd oldalt tartva behajlítani a lábakat. Utána pedig oldalt kellett a lábam tartani és a lábfejet kellett mozgatnom jobbra-balra.

   Amikor ezek megvoltak, kellett csinálnom lábkörzést is előre és oldalra nyújtott lábbal is. Majd az álló gyakorlatokat megint a géppel háttal fejeztem be. Megint először tartanom kellett magam, majd rugózni. De szerencsére most már csak 2-2 kellett csinálnom belőle.

   A maradék 2 percben már csak ülő feladatok voltak. Kellett hol az egyik hol a másikra hajolnom, és úgy megfeszíteni az izmokat. Ezt követően még volt 2-2 törzs hajlítás kinyújtott karral. Legvégül pedig megint a lábra kellett hajolni, de most összetett lábbal.

   Mire lejárt a 15 perc, én nagyon leizzadtam, és kellemesen el is fáradtam. De ha van eredménye, akkor megérte. Így kellemes volt amikor jött a levezető relaxáló masszázs, ez volt a ma hab a tortán. Ez most elég kevésnek tűnik, amit végeztem ma, de a legtöbb feladatból 4 vagy 5 sorozatot kellett végezni, így már talán nem csoda hogy kevésnek tűnik az írásom. Mindegy… én tudom, hogy elég sokat dolgoztam ma is, mert ma is kellemesen elfáradtam és leizzadtam. A héten meg még majd folytatom az edzést.

Blog

Én és a Speedfitnesz XIV. rész

2013.02.18 21:07
   Sziasztok és szép estét mindenkinek! Mai bejelentkezésem olvashatjátok, mivel ma újra edzés volt. Ez volt most ha jól számoltam a 14. Még kimondani is sok, nem hogy ott szenvedni. De kitartóan csinálom, így nem fogtok az írásaimtól megszabadulni.    Tehát a mai edzés is...

Én és a Speedfitness XIII. rész

2013.02.15 21:52
     Jó estét kívánok mindenkinek! Ma megvolt a 13. edzésem is, amivel levezettem a hetemet. Ami annyira nem volt veszélyes, de olyan jól hangzik. Mert egy kis mozgás meg mindenkinek kell, ami felfrissít a megszokott monotonitásból.    Na szóval, a mai edzés. Most így...

Én és a Speedfitness XII. rész Egy kis félidői elszámolással

2013.02.12 20:56
     Üdvözletem mindenkinek! Hát elérkeztem a félidőhöz a fitnesz edzéssel, ma megvolt a 12. edzés is. Így felénél szerintem érdemes lesz majd egy kis számot tevést végezni, hogy mi is volt eddig és elértünk-e valamit. Ezt majd a blogom végén megteszem, most elsősorban azért még az...

Én és a Speedfitness XI. rész

2013.02.06 21:39
     Szép estét kívánok mindenkinek! Ma meg volt a 11. edzésem is, lassan fél távnál vagyok. Mivel említettem, hogy a hétfői edzés után éreztem aznap egy kis izomlázat, az szerencsére másnapra már elmúlt. De szerencsére nem volt veszélyes az sem.    A mai edzésen, mint...

Én és a Speedfitness X. rész

2013.02.04 21:17
     Sziasztok! Talán sejtitek már hogy miért jelentkezem újra. Meg volt a mai edzésem, amivel ha úgy vesszük jubilálok, ez volt a tízedik alkalom. Aki ismer szerintem nem gondolta volna, hogy eljutok eddig. Ezek szerint van kitartásom, és elég sokan szorítanak értem, valamint...

Én és a Speedfitness IX. rész

2013.02.01 20:50
     Sziasztok! Új hónap, új nap, új remények, valamint újabb edzés. Majd nem elfelejtettem leírni a mai nap eseményeit. Meglátszik öregszem. Ma a kilencedik edzésen vagyok túl szerencsésen.    Mivel a mai nap annyira nem volt esemény dús, lehet hamar végzek. Nem csináltunk...

Én és a Speedfitness VIII. rész

2013.01.29 21:03
     Sziasztok Mindenkinek! Új hét, új edzés… Már vártam, mert öt napja nem voltam edzésen. Ki hitte volna hogy várni fogom azt, hogy edzésre mehessek. Hosszú volt ez a pár nap, de végre ma megint mehettem. Lelkesedésem valamint a kitartásom még mindig meg van. Maradjon meg továbbra...

Én és Speedfitness VII. rész

2013.01.24 19:01
   Sziasztok! Gondolom sejtitek, ha itt megjelenik valami akkor edzésem volt. Jól tudjátok, így történt, ma újra edzés volt. Mivel ma nem történt semmi olyan említésre méltó ezért szerintem ma elég rövid leszek.    A múlt edzés után annyi történt, hogy kicsit itthon is...

Én és a Speedfitness VI. rész

2013.01.21 19:23
     Szia Mindenki! Újabb edzés, újabb blog, remélem nem unjátok. Ezzel már fél tucatnál járok, ez másnak lehet hogy nem sok, de nekem már haladás. Őszintén be kell hogy valljam,nagyon élvezem. Pedig edzés végére mindig elfáradok, de nagyon jó.    Az ötödik edzés után is...

Én és a Speedfitness V. rész

2013.01.17 18:33
     Sziasztok Mindenkinek! Ha az idő nem is olyan, mint amilyennek én szeretném, semmi sem tántoríthatott el a mai edzéstől. Tehát megvolt az 5. alkalom is.    Az előző edzés után sem éreztem szerencsére izomlázat. Csak annyit éreztem, hogy megfelelően elfáradtam, meg...
<< 1 | 2 | 3 >>