Én és a Speedfitness XVII. rész

2013.02.27 20:27

 

   Jó estét és sziasztok mindenkinek! Gondolom sejtitek ma edzés volt. Ezt már nem nagyon tudom követni hányadik, de utána nézve tudom a 17. Ez volt ebben a hónapban az utolsó is egyben. Már 2 hónapja csinálom a speedfitness-t, így utólag belegondolva sok. De csinálom, minden erőmet beleadva, nem akarok senkinek sem csalódást okozni.

   Ha nem lettem volna ennyire fáradt, már megírtam volna a blogom. De ma rendkívüli módon nagyon elfáradtam. Nagyon kemény volt a mai edzés szerintem. Én legalábbis úgy vettem észre és úgy éreztem. Annyira hogy szó szerint az orromról is csöpögött az izzadság. Nagyon kész voltam, és még most is, 8 órával az edzés végén is nagyon fáradt vagyok.

   Tehát a mai edzés. Ma a vádlimon is volt pánt, így a vádlit is erősítettük, erősítettem. Elég erősre állítattam a gépet, kiváncsi voltam, hogy mennyire bírom. Szerencsére bírtam így szerintem legközelebb is legalább ilyen erősre állíttatom. Elöszőr helyben járás volt, majd pedig magasba kellett a sarkam emelni és úgy helyben járni. Ezt követően hátra felé kinyomna a lábam, és úgy előre és fel húzni magam elé. Természetesen mindegyikből 5-5 volt.

   Hogy „pihenjek”, jött a háttal a gépnek gyakorlat. De valahogy nem tudtam pihenni. Most csak tartanom kellett magam, és ötször. Ma valahogy mindenből ötös sorozatok voltak. Mikor ez megvolt, újra a géppel szemben állva jöttek a feladatok. Először térdemelés volt, majd térdemelés leengedni és oldalra felemelni a térdet. Majd pedig úgy kellett végeznem hogy térdet felemelni és úgy kellett oldalra mozgatnom. És ugyan ezt meg kellett csinálnom a másik lábbal is.

   Majd megint háttal a gépnek, csak most rugóznom kellett. Szintén 5-öt. És újra szemben a géppel. Itt most láb ujjhegyre kellett állnom először, majd pedig a sarokból kellett láb ujjhegyre emelnem magam. Majd felváltva kellett láb ujjhegyre állni egyik láb majd a másik, de ezt a stimulálás alatt. Az álló feladatokat hátra felé emelgetve a lábat zártam.

   Ezt követte az ülő feladatok, de itt is először lábra dolgoztam. Jött a zsámoly, ami kicsit távolabb volt, úgy kellett láb ujjhegyre emelnem, majd pedig a sarkam lenyomva, majd sarok lent és úgy láb ujjhegyre. Majd ezeket ismételve csak közelebb volt a zsámoly. Akkor olyan is volt, hogy az egyik, majd a másik lábra hajolni, és megfeszíteni az izmot. A láberősítést pedig úgy fejeztem be, hogy stimulálás alatt kellett összezárnom a combjaim.

   Végül még egy kis munka volt karra is, ezeket most nem akarom részletezni. Annyira nem lényegesek, és talán ha 2 perc volt összesen. Tudtam már jól, hogy rendesen megtud dolgoztatni a Tisi, de hogy ennyire. A 15 perc után alig bírtam megmozdulni. Szerencsére izomláz nincs, csak fáradtság. De ez legyen a legnagyobb bajom. A foglalkozás elérte a célját. Legközelebb csak majd márciusban megyek, de az már jövő héten lesz.

   Ennyi lett volna mára… további szép estét mindenkinek!

Blog

Én és a Speedfitness IV. rész

2013.01.14 20:07
     Sziasztok! Újabb nap, újabb edzés… ami kicsit rendhagyóra sikerült, legalább is szerintem. Ugyan is olyan történt, amit nem szeretek. Profi fotós fényképezett, hogy végzem az edzést. De a Cinema-ért ezt is bevállaltam, pedig a kamera másik oldalán szeretet inkább...

Én és a Speedfitness III. rész

2013.01.10 16:14
   Szia mindenkinek! Remélem azért várta valaki a következő bejelentkezésem, ami most meg is történik. Péntekre volt megbeszélve a következő edzésem, de halaszthatatlan programom miatt, előrébb hoztuk, így ma voltam edzeni. Amit megmondom őszintén nem is bánok, megtetszett ez az...

Én és a Speedfitness II. rész

2013.01.08 17:13
Szép estét mindenkinek! Folytatnám a pénteken elkezdett blogomat, mivel ma újra voltam speedfitness edzésen. Mivel megígértem, minden edzés után megírom, mi is történt velem.    Pénteki edzés után, már péntek este éreztem egy enyhe izom lázat, de a "legrosszabb"  szombaton és...

Én és a Speedfitness I. rész

2013.01.04 20:35
  Előszó: Szeretnék köszönetett mondani a szombathelyi Speedfitness (Kőszegi utca) tulajdonos(ai)nak, Tischler "Tisi" Fruzsina személyi edző- és jó barátomnak, és mindenkinek (szerintem majd még megemlítem a nevüket) aki részt vett és vesz a blogomban.    Mivel is...
<< 1 | 2 | 3