Én és a Speedfitness XVI. rész

2013.02.25 21:55

 

   Jó estét kívánok mindenkinek! Az előző blogom végén azt írtam, hogy jövő hét kedden folytatás. Nem lesz kedden, mert ma van a folytatás. Így alakult, de a miértre a részletek nem fontosak. A lényeg, hogy voltam ma edzésen, ami így már a 16. volt.

   Tehát mi is történt ma? Kezdődött, hogy kicsit fáradtan érkeztem az edzésre, ennek sem érdekes a története szerintem, ezért nem részletezem. A lényeg, hogy ma a vádlim erősítése volt a feladat, meg volt megint újdonság amit még nem csináltam eddig. Meg kicsit erősebbre állítattam a gépet.

   Ma úgy kezdtem, hogy a géppel háttal végeztem a rugózós feladatot. Ebből „gyorsan” megcsináltam egy ötös sorozatot. Ezt követően jött, hogy tartanom kellett magam így berogyasztva. Ebből is volt vagy ötös sorozat. Valahogy ma nem voltam teljesen formába, mert már itt az elején elkezdett rólam a víz folyni.

   Mikor ezzel végeztem, a géppel szemben állva csináltam a feladatokat. Először helyben járás volt. Ezt követően, úgy kellett helyben járnom hogy a sarkamat kellett magasan felemelnem. Mindegyikből csináltam egy-egy ötös sorozatot. Csak hogy ne érezzem magam jól.

   Ezt követően, magas térdemeléses feladat volt. Először úgy hogy csak előre kellett a magasba emelnem a térdem, majd pedig a stimulálás alatt ott kellett hagynom. Majd ugyan ezeket kellett a másik lábbal is megcsinálnom. Utána oldalt tartva kellett a magasba emelnem a térdemet, majd fent tartani. Amikor ez megvolt, akkor pedig úgy volt, hogy felkellett a térdem emelni, és kifordítani oldalra majd vissza. Azt hiszem, hogy ez is újdonság volt. Természetesen a másik lábbal is ugyan ezt megkellett csinálnom.

   Ezt követően, hátra felé kellett kitolnom combizomból a lábam. Amikor ez meg volt, hátra felé kellett aprókat emelgetnem a lábaimmal, mindezt természetesen izomból kellett csinálnom, és nem lendületből, ahogy az edzés kezdetekor még csináltam. Most megint egy újdonság következet. Úgy kellett folytatnom, hogy a hátra emelt lábamat kellett előre felhúznom. Ez kisebb-nagyobb sikerrel jött csak össze, de csak azért mert nem a legtökéletesebbek a lábaim. Azért is dolgozzunk, hogy minél jobban menjenek ezek is. Végezetül az álló feladatokat úgy zártam, hogy hátra felé emelve kellett a lábam megtartani. Hol a jobb, hol a balt.

   A maradék 3-4 percben, ülő feladatokat csináltam, hogy kicsit felsőtestre is dolgozzak. Először hogy a karokat magam mellett tartva kellett behajlítani, ezzel a bicepszre dolgoztam, majd pedig lefelé tolva a karokat, amivel tricepszre ment a munka. Akkor volt az is, hogy ezt felváltva kellett megcsinálnom. Ezt követően, pedig a hüvelyk ujjamal felfelé kellett a karokat behajlítani.

   Következőben a karokat egyszerre kellett kifelé tolnom lassan. Majd a kicsit behajlítottan tartott karokat, amik előre felé voltak nyújtva, ezeket kellett aprókat emelgetnem. Majd oldalról kellett összehúznom, hogy a könyökök összeérjenek. Legvégül még egy kis hasprés, amivel be is fejeződött a mai edzés.

   A mai nap megint sikeresen elfáradtam, de csak úgy egészségesen. Nem baj, jobban fogok majd az éjszaka aludni. És azzal zárnám a soraim, hogy szerdán folytatás…

Blog

Én és a Speedfitnesz XIV. rész

2013.02.18 21:07
   Sziasztok és szép estét mindenkinek! Mai bejelentkezésem olvashatjátok, mivel ma újra edzés volt. Ez volt most ha jól számoltam a 14. Még kimondani is sok, nem hogy ott szenvedni. De kitartóan csinálom, így nem fogtok az írásaimtól megszabadulni.    Tehát a mai edzés is...

Én és a Speedfitness XIII. rész

2013.02.15 21:52
     Jó estét kívánok mindenkinek! Ma megvolt a 13. edzésem is, amivel levezettem a hetemet. Ami annyira nem volt veszélyes, de olyan jól hangzik. Mert egy kis mozgás meg mindenkinek kell, ami felfrissít a megszokott monotonitásból.    Na szóval, a mai edzés. Most így...

Én és a Speedfitness XII. rész Egy kis félidői elszámolással

2013.02.12 20:56
     Üdvözletem mindenkinek! Hát elérkeztem a félidőhöz a fitnesz edzéssel, ma megvolt a 12. edzés is. Így felénél szerintem érdemes lesz majd egy kis számot tevést végezni, hogy mi is volt eddig és elértünk-e valamit. Ezt majd a blogom végén megteszem, most elsősorban azért még az...

Én és a Speedfitness XI. rész

2013.02.06 21:39
     Szép estét kívánok mindenkinek! Ma meg volt a 11. edzésem is, lassan fél távnál vagyok. Mivel említettem, hogy a hétfői edzés után éreztem aznap egy kis izomlázat, az szerencsére másnapra már elmúlt. De szerencsére nem volt veszélyes az sem.    A mai edzésen, mint...

Én és a Speedfitness X. rész

2013.02.04 21:17
     Sziasztok! Talán sejtitek már hogy miért jelentkezem újra. Meg volt a mai edzésem, amivel ha úgy vesszük jubilálok, ez volt a tízedik alkalom. Aki ismer szerintem nem gondolta volna, hogy eljutok eddig. Ezek szerint van kitartásom, és elég sokan szorítanak értem, valamint...

Én és a Speedfitness IX. rész

2013.02.01 20:50
     Sziasztok! Új hónap, új nap, új remények, valamint újabb edzés. Majd nem elfelejtettem leírni a mai nap eseményeit. Meglátszik öregszem. Ma a kilencedik edzésen vagyok túl szerencsésen.    Mivel a mai nap annyira nem volt esemény dús, lehet hamar végzek. Nem csináltunk...

Én és a Speedfitness VIII. rész

2013.01.29 21:03
     Sziasztok Mindenkinek! Új hét, új edzés… Már vártam, mert öt napja nem voltam edzésen. Ki hitte volna hogy várni fogom azt, hogy edzésre mehessek. Hosszú volt ez a pár nap, de végre ma megint mehettem. Lelkesedésem valamint a kitartásom még mindig meg van. Maradjon meg továbbra...

Én és Speedfitness VII. rész

2013.01.24 19:01
   Sziasztok! Gondolom sejtitek, ha itt megjelenik valami akkor edzésem volt. Jól tudjátok, így történt, ma újra edzés volt. Mivel ma nem történt semmi olyan említésre méltó ezért szerintem ma elég rövid leszek.    A múlt edzés után annyi történt, hogy kicsit itthon is...

Én és a Speedfitness VI. rész

2013.01.21 19:23
     Szia Mindenki! Újabb edzés, újabb blog, remélem nem unjátok. Ezzel már fél tucatnál járok, ez másnak lehet hogy nem sok, de nekem már haladás. Őszintén be kell hogy valljam,nagyon élvezem. Pedig edzés végére mindig elfáradok, de nagyon jó.    Az ötödik edzés után is...

Én és a Speedfitness V. rész

2013.01.17 18:33
     Sziasztok Mindenkinek! Ha az idő nem is olyan, mint amilyennek én szeretném, semmi sem tántoríthatott el a mai edzéstől. Tehát megvolt az 5. alkalom is.    Az előző edzés után sem éreztem szerencsére izomlázat. Csak annyit éreztem, hogy megfelelően elfáradtam, meg...
<< 1 | 2 | 3 >>