Én és a Speedfitnesz XIX. rész
2013.03.08 19:43
Sziasztok és szép estét mindenkinek! Újabb bejegyzés következik, egy újabb edzés után. Előre mondom, megfogadtam nem fogok panaszkodni többet, hogy mennyire fáradtam el. Ezt ne várja senki ezután tőlem. Mindenkinek ajánlom aki nem speedfitness-ezet eddig, csak próbálja ki, és meg tudja mit érzek edzések után. A másik ok, legalább azok is elkezdenek sportolni.
Tehát a mai edzésről szólnék pár szót. Úgy kezdődött, hogy Tisit a kedvenc személyi edzőm, és barátomat felköszöntöttem nőnap alkalmából. Megérdemli amiért ennyit foglalkozik velem, meg amúgy is megérdemli. Akkor ha már itt tartok, szeretnék minden nőnek aki a blogom olvassa, boldog nőnapot kívánni!
Az edzésre visszatérve, Tisi már megtanulta hogy ma a vádlira kellett rakni a pántot. Beállította gépet, elég erősre de ezt én akartam így, elkezdtem az edzést. Először háttal a géppel végeztem, előbb csak rugóztam majd bele ülve kellett tartani magam. Éreztem már itt, ez most így kemény edzés lesz, de mint mondtam nem fogok panaszkodni.
Ezt a géppel szemben állva folytattam a feladatokat. Kezdtem helyben járással, amit magas térd emelés követett, egyik lábbal majd a másikkal és mindezt ötször kellett megcsinálnom. Ezt folytattam oldalra hogy oldalra kellett emelnem fel a lábam, majd pedig így felemelve kellett behajlítani. Természetesen másik lábbal is.
Mikor ez megvolt előre kellett „nyújtott” lábbal emelnem megfeszített lábfejjel. Azért írtam így: „nyújtott”, mert én akárhogy is próbálom a maximumot kihozni, de nem tudom, tudtam teljesen nyújtott lábbal végezni. Majd előre „nyújtott” lábbal kellett tartani, és a lábfejet kellett jobbra-balra forgatni. Lábcsere. Ez után pedig oldalra kellett a lábam tartani, és úgy a lábfejet forgatni.
Ezt követően megint helyben járás volt, de most a sarkamat kellett megemelnem. Majd pedig láb ujjhegyre kellett állnom, és mivel én közben kapaszkodom a gépbe, meg kellett próbálnom nem karral segíteni. Ami kisebb-nagyobb sikerekkel össze is jött. Majd pedig hátra felé kellett magasra emelnem a lábam. Ezzel az álló feladatok be is fejeződtek, mert a többit már ülve végeztem.
A maradék max. 2 percben, először ülve kellett, láb ujjhegyre állnom. Majd pedig hol az egyik, hol a másik lábra kellett hajolnom, hogy közben minden izmom megfeszítve legyen. Ezt egy újdonság követett, ami abban mutatkozott meg, hogy először az egyik térdem kellett megfogni, és úgy megemelni, közben meg a lábfejet megfeszítve. Ez arra jó volt, hogy a vádlim az elég jól dolgozott. Majd ezt meg kellett ismételnem a másik lábbal is. Még volt kettőm hasprés is, és ezzel be is fejeződött a mai edzés.
A kellemes fáradtságot és a 36 ezer izom össze húzódást egy relaxáló masszázzsal fejeztem be. Majd számomra az edzés fénypontja, a jól megérdemelt protein dús shake-em fogyasztottam el.
Zuhanyzás után kérdeztem Tisit, hogy miért van az, hogy állandóan keménynek érzem a vádlimat. Mert mostanában elég keménynek érzem is, meg valójában is az, és nem az izomláz vagy a fáradtság miatt. Mint kiderült, nem vagyok menthetetlen eset, mert ez az miatt van, hogy izmosodik a és alakul a vádlim. És ez nagyon jó!!!! Tehát mindenki aki ha nem akar órákat mozogni, akár hasonló helyzetben van mint én, keresse meg a legközelebbi speedfitness stúdiót és kezdje el. Csak a hasznára fog válni. A személyi edzők megfelelő edzés módszert fognak kitalálni. Nekem összejött. Ha nekem jó, másnak is összefog jönni. Akarni kell. Mint kiderült, nem csak adódott nálam a lehetőség, én is akartam, és már vannak eredmények.
Na de ennyi mára… jövő héten jubilálok… hétfőn újabb edzés. Mindenkinek kellemes hétvégét kívánok, és sok mozgást!